Az Erőd és környékének története

ValentinianusA Dunántúl északkeleti részében élő, Augustus császársága alatt függő viszonyba került őslakos törzsek területét a Római Birodalom hadserege a késő Tiberius-Claudius korban szállta meg. A Dunakanyar körzetében az első folyó mellé épült állandó katonai táborok csak valamivel az 1. század közepe előtt épültek fel Solvában (Esztergom) és Aquincum közelében (Budapest-Víziváros).

Az 1. század második felében, majd a 2. század elején a két tábor között egyre sűrűbb lett a Duna mentén állomásozó helyőrségek láncolata, fele Dunabogdány majd Szentendre segédcsapattábora Dunakanyar stratégiai jelentősége azonban a 4. században értékelődött fel igazán.

Konstantin (306-337) és legkésőbb fia, II. Constantius, 337-361) császár uralkodása alatt elkészült a néphagyományban Csörsz-, vagy Ördög-ároknak nevezett, az Alföldön lakó szarmaták szállásterületét észak és kelet felől határoló sáncrendszer. A sáncokat jól látható határvonalnak szánták, amelynek ereje nem az árkának mélysé­gében vagy a földtöltésének magasságában rejlett, hanem abban, hogy sérthetetlenségét a Római Birodalom garantálta. Aki azt ellenséges szándékkal átlépte, számíthatott arra, hogy nemcsak a szarmatákkal, hanem Rómával is konfliktusba kerül. 332-ben megtapasztalhatták ezt a gótok, akik fölött Nagy Konstantin császár a szarmaták földjén aratott diadalt.

A sánc legkorábbi vonala Dunakeszinél, a település­től délre érte el a Dunát, itt húzódott ekkor a két szomszédos barbár törzs, a germán kvádok királyságának és a velük mindenben összetartó szarmaták ak­tuális határa. A sánc kiépítése a Dunakanyar határvédelmének megerősítését is maga után vonta. A régi erődöket a falsíkokból messze előreugró U alakú oldal-és legyező alakú saroktornyokkal korszerűsítették, a magaslatok tetején vagy a védelem más fontos pontjain pedig új erődök épültek. Legjelentősebbeket ezek közül Visegrádon tárták fel, a Sibrik dombon és a Gizella major területén.

A Dunakanyar és kör­nyéke a pannóniai születésű katonatisztből lett császár, az utókor által egyszerűen csak „erődépítőnek" nevezett I. Valen­tinianus (364-375) idején került ismét és ezúttal utoljára a birodalmi külpolitika homlok­terébe. A császár, aki külde­tésének tekintette a Római Birodalom határainak erődítését, nagyszabású tervet dolgozott ki a Dunakanyar és ez által a pro­vincia hatékonyabb védelme érdekében. Ennek előké­születeként az építő különít­mények a Dunakanyar jobb part­ján, Esztergom és Szentendre kö­zött egymással versengve sorban húzták fel az új erődítményeket, amelyeket aztán terjedelmes épí­tési feliratokkal láttak el.

A valentinianusi stratégiai terv első lépéseként kerülhetett sor a Duna partján, a gödi erődtől mindössze néhány kilométerre található folyami átkelő mindkét oldalának megerődítésére. Az átkelő jobb parti erődje, a Szentendrei-szigeten fekvő Sziget­monostor, Horányi révnél, míg ellenerődje a mai Dunakeszi bel­területén, a Duna sor 28-31. számú telkeken épült fel, ponto­san  egymással   szemben.

Hogy milyen jól választották ki a két erőd pozícióját, jól mutatja az a tény, hogy ugyanott ma is révátkelő működik. Az építkezés célja a közeli gödi objektum munkálataihoz, majd fenntartásához szükséges gyakori és gyors átkelések, kikötések biztosítása és a határforgalom felügyelete lehetett. A bal partra épült erődökkel Róma a katonai jelenlétét is demonstrálta „meg­csonkítva a barbárok határ­vidékét". A dunakeszi kiserőd gödi építkezéssel való összefüggésére és egyidejűségére azokból a katonai bélyeges téglákból következtethetünk, amelyek mind­két lelőhelyen nagy számban kerültek elő. A téglabélyegek ugyanazokat a tiszteket, például Dalmatiust, Maxentiust, Ursicinust nevezik meg, akik a téglák gyártásáért voltak felelősek. A bélyegeken talál­kozunk Frigeridus parancsnok nevével is, amely kétségtelenné teszi az erődök és a történeti forrásokból ismert vég­zetes esemény kapcsolatát. A kiemelt jelentőségű építkezé­sekhez több provincia csapatait és erőforrásait is igénybe vették.

Minden jog fenntartva - Késő-római Kikötőerőd Alapítvány

Copyright - Late-Roman Fortlet Foundation