Támogatás

Tisztelt Látogatók! 

 

A Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány egy immár 3 éve működő közhasznú civil szervezet, amely egyedülálló módon  igyekszik a szakmai és közéleti fejlődési lehetőségeit javítani, színvonalas és kulturált szabadidős és szakmai programokat nyújtani a Dunakeszin lévő Késő-római Kikötőerőd Kiállítóhelyen, ill. annak közvetlen környékén.

Az elmúlt években Kiállításunkat és programjainkat az ország minden részéből, több, mint 40 ezren látogatták, ami megerősítette bennünk azt az elhatározásunkat, hogy amit teszünk, arra szüksége van a fiatalságnak, a környezetünknek.

Hisszük, hogy tevékenységünkkel jelentősen hozzájárulunk a szűkebb és tágabb  kulturális és szakmai élet és a civil szervezetek közötti kapcsolatok fejlesztéséhez, a Duna-kanyar idegenforgalmának növeléséhez.

Tevékenységünk még hatékonyabb megvalósítása érdekében kérem, hogy segítsenek szervezetünk ismertebbé tételében ismerősei, munkatársai körében, hogy adójuk civil szervezeteknek adható 1%-át részünkre ajánlhassák fel, ill. támogatást nyújthassanak.

Szervezetünk mindenben megfelel a törvényi előírásoknak, és a felajánlott adóforintokat továbbra is a közhasznú tevékenységeinkre fordítjuk. Köszönjük támogató segítségét!

 

Adószámunk: 18208588-1-13

Számlaszámunk: 10402018-50526574-82871015

 

Tisztelettel: Langmayer Katalin kuratóriumi elnök

Minden jog fenntartva - Késő-római Kikötőerőd Alapítvány

Copyright - Late-Roman Fortlet Foundation